barabascsaba@hargitamegye.ro képe

Az RMDSZ székelyföldi önkormányzati tisztségviselői és parlamenti képviselői találkoztak október 10-én a Gyergyószentmiklóshoz tartozó Gyilkostó üdülőtelepen, ahol aktuális közéleti problémákat vitattak meg. A résztvevőket Bende Sándor, az RMDSZ Gyergyó Területi Szervezetének elnöke köszöntötte házigazdaként, aki a helyszínválasztást nemcsak a Gyilkos-tó turisztikai fontosságával indokolta, hanem a Hargita és Neamț megye közti tisztázatlan közigazgatási határok helyzetével is, hiszen Gyilkostó ebből a szempontból is jelentős település.

Ilyés Gyula, az RMDSZ önkormányzatokért felelős főtitkárhelyettese elmondta, hogy fontosnak tartja a regionális önkormányzati tanácsok időszakos találkozóit, hiszen számos olyan együttműködési témakör és kapcsolódási pont van az RMDSZ önkormányzati és kormányzati tisztségviselői között, amelyek megvitathatók a találkozón. A megbeszélésen jelen volt Korodi Attila környezetvédelmi miniszter is, aki a tárca által finanszírozott aktuális székelyföldi beruházások helyzetéről tájékoztatta a résztvevőket. Felszólalt Borbély László politikai alelnök is, aki hozzászólásában hangsúlyozta: az RMDSZ büszke a teljesítményére, az elért eredményekre: a 2014-es év során is jelentős megvalósítások születtek a Szövetség közbenjárására: többek között a pénzügyi amnesztiáról szóló jogszabály, a zászlótörvény elfogadása vagy akár a Székelyföldön különös jelentőséggel bíró Gábor Áron-ágyú hazahozatala, iskolabuszok biztosítása.

Kelemen Hunor szövetségi elnök az államelnöki kampány helyzetéről számolt be, és elmondta, meggyőződése, hogy a romániai magyar szavazatok ismét a mérleg nyelvét képezhetik a választásokon, ahogy az már sok esetben előfordult.

Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke a fiatalok elvándorlása, a történelmi egyházakkal való együttműködés, a Sapientia egyetem finanszírozása és az RMDSZ jogszabály-alkotási konzultációs rendszere ügyében foglalt állást. Mint kifejtette, a jogszabályalkotás és -módosítás konzultációs rendszerében nagyobb feladatot kellene kapniuk és vállalniuk a helyi és megyei önkormányzati vezetőknek, tisztségviselőknek, ennek érdekében érdemes lenne az önkormányzati hírlevélhez hasonlóan egy bejáratott rendszert kialakítani, amelyhez a SZÖT tagjai is aktívan hozzájárulnak.

A SZÖT jelen levő tagjai állásfoglalásban összegezték a történelmi egyházakkal való együttműködés fontosságát: a résztvevők úgy látják, meg kell osztani a közösségszervezést, a politikum feladatait történelmi egyházainkkal, a civil szférával, szakmai és egyéb szervezetekkel, ezért az egyházak nagyobb szerepvállalására van szükség az oktatási, szociális, egészségügyi szférában, illetve ezt lehetővé tevő jogszabály-módosításokra, amelyek kidolgozásában az RMDSZ önkormányzati és kormányzati tisztségviselői egyaránt szerepet vállalnak.

Állásfoglalásban fogalmazták meg a résztvevők a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem román állami finanszírozásának szükségességét is. Az előterjesztő, Borboly Csaba megyeelnök szerint ez tipikusan olyan kérdés, amely egyfelől nagyon fontos nemzeti közösségünk megmaradása szempontjából, másfelől pedig fenntarthatatlan az az állapot, hogy felsőfokú képzésen részt vevő romániai magyar adófizetők gyerekei felének/harmadának oktatási költségeihez a román állam egy lej támogatást sem ad, és a magyar állam vállalja a száz százalékot. „Ha a jelenlegi magyarországi támogatás mellett a Sapientia megkaphatná a román költségvetési támogatást is mint közhasznú intézmény, akkor nem kétséges számunkra, hogy a Sapientia egyetem Románia egyik legütőképesebb, legnagyobb presztízzsel rendelkező egyetemévé válhatna” – fejtette ki Borboly Csaba, és azt javasolta, hogy már a 2014–2015-ös tanévben rendezzék a közös finanszírozás kérdését, mert az visszafordíthatatlan és nagy segítség lenne a közösség megmaradásának. „Elvárásunkat az idevonatkozó román–magyar államközi egyezmények is alátámasztják” – hangsúlyozta. Ennek kapcsán Bokor Sándor, Parajd polgármestere szintén fontosnak nevezte a Sapientia egyetem támogatását, amely a magyarságé, így közösségi ügy.

Egy másik fontos kérdéskör a fiatalok elvándorlása, erre vonatkozóan Borboly Csaba egy RMDSZ-programcsomag létrehozásának igényét fogalmazta meg, amelyhez az önkormányzatok és civilszervezetek is tudnak társulni, hogy amit nem engednek meg a jogszabályok, azt szövetségi szinten tudják kezelni. A megyeelnök ismertette a Hargita megyei kezdeményezéseket ezen a téren: gyakornokprogram, ösztöndíjprogramok, tehetséggondozás, pályaorientációs tevékenység támogatása, pályaválasztási börzék szervezése tapasztalattal rendelkező magyarországi testvérmegyékkel együttműködve, a megyei tanács ifjúsági pályázati kiírásai vagy akár a diákhitelprogramra vonatkozó előterjesztés.

 

Csíkszereda, 2014. október 11.