Vetési Ludotéka

Vetési Ludotéka

2019-12-12

         A Vetési Kulturális Központban működő könyvtár mellett ezentúl gyermekkönyvtár és játszóház is fog működni. Ennek felavatására csütörtökön délután került sor, amikor nagy számban jelentek meg az eseményen szülők, gyerekek és támogatók.
         Ilyés Gyula, Vetés község polgármestere elmondta, hogy a könyvekkel és játékokkal felszerelt teremben lehetőség van arra, hogy a kisebb és nagyobb gyerekek és azok szülei kellemes körülmények között, hasznosan töltsék el az időt.
           A bútorzat és a felszerelés adományokból gyűlt össze, ezeket olyan vállalkozók és magánszemélyek ajánlották fel, akik fontosnak tartják, hogy Vetés községben létrejöjjön egy olyan gyermekközpont, ami példa lehet más települések számára is.
          A Ludotékába olyan gyerekeket és azok szüleit is várják, akik még nem járnak óvodába, itt lehetőségük van megszokni a közösséget, és kiszakadni az otthoni környezetből.