Önkormányzati szolidaritás

Önkormányzati szolidaritás

2018-12-14

Költségvetéskiigazításról, szociális témájú pályázatokról döntött többek között Kovászna Megye Tanácsa decemberi soros ülésén, csütörtökön. Az év utolsó tanácsülése a karácsonyi ünnepre hangolódva zajlott, ugyanis a sepsiszentgyörgyi Plugor Sándor Művészeti Líceum Campanella gyerekkórusa hozta el adventi jókívánságait. Lőfi Gellért, a kórus vezetője elmondta, azt szeretnék, ha a szívekben születne meg a várakozás, amit majd a karácsony beteljesít.
A megyei tanácsosok a költségvetéskiigazításról szóló határozatot követően elfogadták a jövedelemadóból visszaosztott pénzösszeg elosztását is. Az év elején 5,7 millió lejt kapott Kovászna megye, most ezt az összeget további 1,85 millió lejjel egészítették ki. A helyi költségvetés kiigazítására szánt összegek elosztásáról a polgármesterekkel egyeztetve döntöttek, számolt be Henning László alelnök, megjegyezve a korábbi évekhez képest az idei összeg rendkívül alacsony.
„Négy község döntött úgy, hogy részben vagy teljes mértékben lemond a rá eső részről, hogy a nehéz helyzetben levő helyi önkormányzatok több pénzt kaphassanak. Úgy vélem, ez szép szolidaritási gesztus az adventi időszakban, jelzi, hogy mi itt, Háromszéken csapatban gondolkodunk, egymást kisegítjük a bajban” – értékelte Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke.   
Réty község önkormányzata Mikóújfalu javára, Illyefalva Kökös és Málnás javára mondott le a központi költségvetésből visszaosztott összegéről, Ozsdola teljes mértékben és Kézdialmás részben adta át saját összegét Dálnoknak.  A háromszéki vidéki települések 20 és 39 ezer lej közötti összegeket kapnak.
Két szociális témájú, európai uniós pályázat kapcsán is hozott döntés a megyei önkormányzat. A TEAM-UP nevű országos projekt a nevelőszülőhálózat bővítését célozza. Az elképzelések szerint a 2014-2018 közötti időszakra igénylik vissza a nevelőszülők bérét (19,9 millió lej), illetve 2019-2023 közötti időszakban bővítenék a hálózatot és a projekt költségvetéséből finanszíroznánk a fizetéseket (11 millió lej). Az országos pályázat Kovászna megyére eső része 30 926 212 lej. A jelenlegi 130 nevelőszülő mellé további ötven személyt alkalmaznának ilyen állásba. Ugyancsak országos program a Venus – együtt a biztonságos életért című pályázat, amelyet a Nemi esélyegyenlőségért felelő országos ügynökség kezdeményezett. A projekt eredményeként minden megyében a családon belüli erőszak áldozatainak hoznak létre védett otthont, így Kovászna megyében is. Kézdivásárhelyen működik egy sürgősségi központ a családon belüli erőszak áldozatainak, az új, hat személy befogadására alkalmas létesítményben tanácsadásra és szakmai továbbképzésre is lehetőség lesz, hogy később az áldozatok saját lábukon is meg tudjanak élni – mondta el Vass Mária, a Kovászna Megyei Szociális Gondozási és Gyermekvédelmi Vezérigazgatóság vezetője.
Jövőre Oltszem az országos kettes fogathajtó versenynek és a fogathajtó Balkán-bajnokságnak ad otthont, a Román Lovasszövetséggel és Bodok önkormányzatával társul a megyei önkormányzat a versenyek megszervezése érdekében. „Szeretnénk minél több nemzetközi versenyt Háromszékre hozzunk, hiszen itt van az ország legmodernebb fogathajtó pályája, amelyet Bodok önkormányzata a megyei tanáccsal közösen épített. Az a célunk, hogy ne csak a kosárlabdában, de a lovassportban, a fogathajtásban is innen, Háromszékről diktáljuk az ütemet” – emelte ki Tamás Sándor.
Bemutatkozott a megyei tanácsosok előtt Simtea Adrian alezredes, a Kovászna megyei Katasztrófavédelmi Felügyelőség (ISU) új vezetője és Pampu-Romanescu Liviu rendőrparancsnok, a Kovászna Megyei Rendőrség nemrég kinevezett vezetője. Mindketten az együttműködés fontosságát hangsúlyozták, az általuk vezetett intézmények szerepét a közbiztonság fenntartásában. A két új intézményvezető a tanácsülés dátumától számítva a Kovászna Megye Tanácsa mellett működő Területi Közrendészeti Hatóság, az ATOP tagja lett.