Az erős önkormányzatokért

Az erős önkormányzatokért

2017-07-24

Hargita Megye Tanácsa kiegészítené a Belügyminisztérium helyi közigazgatási törvényre vonatkozó módosítójavaslatait
Január 20-án ülésezett az RMDSZ Csíki Önkormányzati Tanácsa (CSÖT) a csíkszeredai megyeházán. A csíki települések vezetőinek 2010. évi beszámolói mellett megtárgyalták és elfogadták Hargita Megye Tanácsának a helyi közigazgatási törvény módosítására szánt javaslatait is, amelyeket Borboly Csaba megyeitanács-elnök ismertetett. A 2001/215-ös törvény módosítását a Belügyminisztérium készíti elő, ennek a módosító javaslatnak a kiegészítését kéri a megyei tanács – hívta fel a figyelmet Borboly Csaba. A dokumentum rámutat, hogy szükséges a belügyi tárca módosítójavaslatainak újragondolása a helyi autonómia kapcsán. A helyi autonómia alapelve alapján indokolt a más jogszabályok által szabott korlátok felszámolása is, így egyes döntések meghozatala szükségességének megítélése a helyi önkormányzat kizárólagos illetékessége kellene legyen – fejtik ki a dokumentumban, a Helyi Önkormányzatok Európai Chartájára hivatkozva, amelynek 8. cikkelye 2. paragrafusában ez áll: „A helyi önkormányzat tevékenységének államigazgatási felügyelete általában csak e tevékenység törvényességének és az alkotmányos elvekkel való összhangjának vizsgálatára irányulhat.” (A chartát 1985. október 15-én fogadták el Strasbourgban, Románia parlamentje az 1997. évi 199. számú törvénnyel ratifikálta.)
Borboly Csaba azt is elmondta, hogy hétfőn az RMDSZ és a PD-L koalíciós tanácsában tárgyaltak a Belügyminisztérium javaslatairól, amelyek olyan rendelkezéseket tartalmaznak, hogy hátrányos helyzetbe kerülne a szórványmagyarság: 25 százalékkal csökkentenék a helyi és megyei tanácsosok számát, és a tanácselnök, illetve a polgármester nevezhetné ki az alelnököket vagy az alpolgármestereket. A megyei tanács dokumentuma azt javasolja, hogy a polgármesterek és megyeitanács-elnökök hasonló jogosítványokat kapjanak, következésképpen a polgármesterek is vezethessék a tanácsülést, szavazati joggal, eltörölve a rotációs alapú ülésvezetést.
Szükséges továbbá konkrét rendelkezések megfogalmazása arra vonatkozóan, hogy a helyi önkormányzatoknak jogukban áll a saját forrásaikkal szabadon gazdálkodni, a helyi igényekkel összhangban; módosítani kell a közösségi fejlesztési társulásokra vonatkozó rendelkezéseket, és változtatni kellene a prefektusra vonatkozó előírásokon a polgármester és a megyei tanács elnöke által kiadott rendelkezések törvényességének ellenőrzését illetően – áll a dokumentumban. Ezenkívül a megyei tanácsok alelnökei és az alpolgármesterek számára saját kabinet létrehozását ajánlják, a hatáskörök figyelembevételével, valamint azt is, hogy az alkalmazottak által a közintézménynek okozott károkért való kártérítés mértékét korlátozzák az adott köztisztviselő meghatározott számú havi átlagjövedelmének összegére vagy a meghatározott számú országos átlagjövedelem összegére.
A CSÖT ülésén részt vettek a csíki RMDSZ-es és független polgármesterek, alpolgármesterek, helyi RMDSZ-elnökök, frakcióvezetők, gazdasági szakbizottságok elnökei, továbbá Borboly Csaba CSÖT-elnök és az alelnökök – Ferencz Alajos csíkszentdomokosi és Kencse Előd csíkszentimrei polgármester, Szántó László, a csíkkozmási RMDSZ-szervezet elnöke, Szentes Antal megyei tanácsos. Jelen volt még Sófalvi László, a megyei tanács alelnöke, Birtalan József megyemenedzser, valamint Becze István és Rafain Zoltán megyei tanácsos is. Borboly Csaba évindító beszélgetésnek nevezte a találkozót, és kijelentette: bízik abban, hogy az idei évben több pénzt sikerül kormányzati forrásból szerezni, mint tavaly, ezért viszont dolgozni kell, amihez elengedhetetlen a szolidaritás, az elöljárók egymásra figyelése és segítőkészsége.
 
Csíkszereda, 2010. január 20.