Ingyen területbiztosítás fiataloknak házépítés céljából
Borszéken több éve már, hogy gyakorlatba ültették a 2003/15-ös törvény alapján működő programot, amely lehetővé teszi, hogy az önkormányzat ingyen bérbe adjon közművesített telkeket a fiataloknak. Az eltelt évek során 47 telket bocsátott már az önkormányzat az igénylők rendelkezésére. A törvény által előírt 350 m2 mellett további 150 m2-t biztosít, amelyért jelképes összeget kér, 0,0220 lejt négyzetméterenként. A telkek a piaci árakat figyelembe véve nagyjából 10 000 eurót érnek, közművesítettek, tehát van rajtuk víz- és gázellátás, valamint szennyvízhálózat. A bérlő megtarthatja a telket addig, amíg áll a ház rajta, tehát lényegében öröklődhet is.
Borszék 2008-ban már élt a törvény adta lehetőségekkel, akkor 10 területet osztott ki az önkormányzat. Folytatva a programot, 2011-ben további 11, idén pedig 26 kérvényezőnek nyújtottak támogatást. A cél, hogy itthon tartsák a fiatalokat, mert ha valaki megépít egy házat, az oda köti őt. Ha el is megy külföldre, legfeljebb azért teszi, hogy pénzt keressen, de pár év múlva hazatér. Voltak olyanok azok között, akik a korábbi években telekhez jutottak, hogy a házépítésre külföldi munkával keresték meg a pénzt.
A kritériumok, amelyek alapján a fiatalok igényelhetik a területet (ezek közül egyet kell teljesíteni):
az igénylőnek 18–35 év közötti kell lennie;
nincsen lakóingatlanja vagy lakásépítésre alkalmas ingatlanja sehol, tehát Borszék területén kívül sem.
A Borszék önkormányzata által meghatározott kritériumok:
házas és legalább a család egyik tagjának 15 éve Borszéken van a lakhelye, és ott is dolgozik;
házas 1–4 gyerekkel;
házas és a lakóingatlanja nem tesz eleget az 1996. évi 114-es törvény melléklete által előírt minimális feltételeknek;
házas, de nem tart el gyermeket;
nem házas, legalább 15 éve borszéki lakhellyel rendelkezik, és ott is dolgozik;
specialista (orvos, tanár, mérnök stb.).